winter wonderland

Ezen az úton megyek reggelente a buszhoz. Itt is némi meglepetést okozott, hogy havazni kezdett, mert csak két nap után takarították le a járdát. Egyébként azóta is folyamatosan esik, imádom.

immd 12.08.

A hétvégén hirtelen szükségünk lett volna három felespohárra, amit magunkkal vihetünk Brnoba Ricsihez, mert úgy tűnik, magyar népszokás, hogy hordjuk magunkkal a piánkat, és boldog-boldogtalant itatunk vele. Én Unicumot tartok a szekrényben társasági események esetére, ő meg házit, ez van.
Szóval kellettek nagyon a felespoharak, de némely önkéntesek annak is örülnek, ha nem egy darab bögrét kapnak a szervezetüktől, hanem kettőt, és így nem kell folyamatosan mosogatni, ha vendég jön. Flancos felespohárról szó sincs (eddig nem is volt rá szükség). Akkor kérjünk kölcsön valakitől a munkahelyen.
Így hát az általános felfordulás közepette (éppen karácsonyvárós-kézműveskedős eseményünk volt) odamentem Sabina anyukájához, és elkezdem neki magyarázni, pantomimmel kísérve, hogy alkoholhoz kellenének little glasses. Egy pillanatig elgondolkodott, aztán bólogatott, hogy jó, persze, kövessem. Követtem, bár nem értettem, hogy mit akar a hűtőnél, csak akkor esett le, amikor kivette onnan a főnök németországi konferenciáról hozott áfonyalikőrjét, és megkérdezte, hogy ebből töltsek?
Aztán tisztáztuk a helyzetet, lettek helyes kis poharaink, a pálinka finom volt, de azt máig nem értem, hogy tényleg nem találtak volna semmi kivetnivalót abban, hogy a munka kellős közepén elkortyolgassak egy kis likőrt?

liszteszsák 2.

Károly híd reggel tízkor.

Hétfőn reggel, miután feljöttem a metróból és átmentem azon a hídon, ahonnan a fenti kép is készült, olyan érzésem volt, hogy az összes turista hazament.

De lehet, hogy inkább a Károly hídon akartak átjutni a túloldalra.

Rájöttem, hogy imádom a kilátókat, és azokból itt nincs hiány. Egy könnyed sétával felkapaszkodtam a Letná nevű parkba, ahonnan életem legszebb kilátása tárult elém. Komolyan, még a párizsi fényeket is überelte. Egész nap addig a tíz percig nem volt beborulva az ég, amíg lefelé bámészkodtam, és emellett a várost félig még valami köd vagy pára borította.

 

Utána elkezdtem kószálni a parkban a hegy tetején. És akkor megláttam egy bazinagy, pirosra mázolt, integető fémrudat. Semmi különös, csak egy metronóm. 

Persze ha már villanydrót, arra cipőt kell dobni. A hegyről mezítláb levonuló turistahadakat vizionáltam.

Ahoj!

Aztán megkerestem a John Lennon-falat. Először Lennon emlékére festettek fel valamit arra a bizonyos falrészre, aztán fokozatosan a rendszer elleni tiltakozás helye lett. '90 után meg az "itt jártunk 2003.07.21." típusú firkáké is. Eldugott helyen volt, egyszer-kétszer eltévedtem, és úgy tűnik, a többi turistának sem ment könnyen megtalálni, mert nem hemzsegtek a környéken.

Aznap megnéztem még a régi zsidónegyedet, viszonylag kis helyen öt-hat zsinagógával és egy vadregényes kis temetővel. Vannak köztük egyszerűbbek, múzeummá alakítva, nekem nagyon bejövősek (Spanyol zsinagóga szépséges mór stílusban) és sokkolók (végeláthatatlan hófehér falak teleírva a holokauszt cseh áldozatainak neveivel). És van még egy kis temető kidőlt-bedőlt sírkövekkel, ott van eltemetve az a rabbi is, aki állítólag életet lehelt a gólembe. Ebbe, itt. 

Aznap elmentem a Comeniusról elnevezett múzeum mellett, de hétfő lévén zárva volt, úgyhogy a keddet azzal indítottam, annyira korán, hogy még be sem akartak engedni tíz előtt öt perccel. Pedig biztos vagyok benne, hogy én lehettem az egyetlen, aki egész délelőtt arra járt. Aranyos kis múzeum egyébként a cseh iskolák történetéről meg Comeniusról, az egyetlen hibája számomra az volt, hogy olyan mennyiségű ismeretet tartalmazott, amit szegény kómás fejem képtelen volt befogadni. De töriseknek és retrómániásoknak kötelező... soha nem volt még a kezemben ötven évvel ezelőtti első osztályos matekkönyv.

Aztán még mindig volt időm a buszig, úgyhogy megnéztem az iparművészeti múzeumot is, az időszakos kiállítás a spanyol dizájnról persze alig két napja zárt be, nem baj. Van üveges kiállításuk, órás kiállításuk, ékszeres kiállításuk, ruhás kiállításuk, ezt sem lehetett egy óra alatt felfogni, csak annyira volt elég, hogy megállapítsam, ide is vissza kell jönni.
Végül a buszhoz átszaladtam a fél városon, mert azzal egy egész villamosjegyet megspóroltam, és aztán nagyon kezdtem szeretni a magán busztársaságokat, mert adnak ingyen forró csokit, és olcsóbb a buszon a Kofola, mint a boltban. 

echte ungarische spezialität

Minden csütörtökön azt a kaját szoktam enni, amit a bölcsisek is kapnak. Minden reggel bedobozolva hozza valahonnan egy bácsi, és természetesen az adag is babaméretű, de most nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy ma segedínsky guláš volt (de mellé azért knédli). És ezek után igazán kíváncsi lettem rá, hogy Szegeden vajon gulyásnak nevezik-e azt, amikor valaki egy jó kis pörköltbe belefőzi a savanyúkáposztát is.

liszteszsák

(A cím egy korábbi ihlettelen pillanatnak, az így felfedezett randomszógenerátornak és egy elhamarkodott ígéretnek köszönhető.)
Egyre gyűlnek a meg nem írt dolgok... most bepótlom a múlt hétvégét. Szóval a hétfőt és a keddet is kivettem szabadnapnak, hogy elég időm legyen megnézni Prágát. Az eggyel azelőtti hétvégén még le voltam nyűgözve, hogy naponta egyszer létezik közvetlen vonat Prágába, és odavoltam az egészért, az 5.15-ös indulással együtt. Azóta a fáradtságom csak nőtt, nem lelkesedtem már annyira a félötös kelésért, és úgy általában, halálra untam magam három és fél óráig egy helyben ülve. Tanulság: lehet, hogy legközelebb inkább utazok kicsit többet és izgulok az átszállás miatt, talán még az is jobb a kínlódásnál. (Vajon mi a jobb, próbálkozzak hasztalanul az alvással, bámuljak ki a fejemből vagy próbáljam felfogni, amit a könyvem ír?)
A korai indulásnak viszont kétségtelenül megvan az az előnye, hogy fél tízre már ott voltam Ramonánál, akinél a következő négy napban csöveltem, és aki eszméletlen menő helyen önkénteskedik: leszálltam a buszról, Prága központjától úgy félórányira, a hátam mögött panelek, velem szemben meg egy régi épületegyüttes és egy karámban (vagy miben) lovak. Hát itt dolgozik ő. Később, amikor körbevezetett, kiderült, hogy a komplexum régen egy farm volt, most pedig főleg környezettudatos neveléssel foglalkoznak, gyerekeknek tartanak foglalkozásokat (meg van ott biobolt, hostel, kis múzeum, mindenmás). A cuki bolyhos nyuszikáktól a méhekig mindenféle háziállat van náluk, és az épületek mögött egy kis ösvényen gyümölcsöskertbe/kiserdőbe jutni. Lesből támadó természet a város közepén.
Csak délután mentem vissza a városba, Dórival találkozni a várban, ezt zseniálisan meg is oldottuk négy-öt telefonhívás után. És mivel már késő volt, mire összetalálkoztunk, az Arany utcácskát ingyen néztük meg... ezért érdemes néha szerencsétlenkedni. Utána felfogaskerekűztünk a Petřín-hegyi kilátóhoz, ami szép példája annak, hogy néha nem csak Ázsiában másolnak, a kilátó ugyanis látványosan hasonlít az Eiffel-toronyra. Már ezért megéri felmenni. Aztán a Károly híd következett, szerencsére már alig voltak rajta turisták, legalábbis egész jól lehetett rajta haladni. A város túloldalán kóvályogtunk még egy kicsit a főtér felé, itt már alig tudtunk továbbjutni a tömeg miatt, ami a szuvenírboltok közt tülekedett. Megnéztük még a főtéri óratornyot, aztán Dórit egy unott tourinformos útbaigazította a Vencel tér felé, én meg visszaindultam a metróval. A legtöbb prágai metróállomás egyébként ilyen elvetemülten retró, csak mind más-más színben:

. 

Épp a közös-vacsizós-önkénteses buli elejére értem oda, gyorsan prezentáltam is az unicumomat, mert az mindig kell. És nem is hinné az ember, de a többségnek ízlik (vagy netán a kaland kedvéért isszák).
Másnap a Vyšehrad nevű várat néztük meg, ez még egy olyan hely, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra és a folyóra, és még belépő sincs. Az erődben van még egy gyönyörű neogótikus templom (miért nem fotóztam?) és mellette egy temető, ahol például Dvořákot vagy Smetanát temették el, de a többi sírt is érdemes megnézni, mert az összes egy műalkotás, órákig lehet őket böngészni. Végül leereszkedtünk a városba, és Ramona ötletének engedve megettem életem első szusiját, csak hogy autentikus legyek.
És a másik két napot meg majd holnap megírom, de most muszáj aludni mennem, mert összeszedtem valami szépet az ovisoktól, és tegnap nem bírtam aludni a fejfájástól.