2013. március 24., vasárnap

díszlet t.bata álmaihoz

Mostanában sokat sétálunk a városban, felmentünk a házunk feletti hegyre, időnként benézünk a környéken lévő kis utcákba is. Teljesen elképzelhetőnek tartom azt a sztorit, hogy annak idején az ittas munkások hazafelé menet néha eltévesztették kicsit a saját házukat... vagy utcájukat.



2013. március 23., szombat

shutthefuckup, prosím

Valaki a folyosón Michael Jackson életművét játssza Dirty Dancinggel fűszerezve, a falak továbbra is vékonyak, én meg nem tudom, hogy mondják csehül, hogy kuss.
És meg is érdemlem, mert hagyján, hogy magyarul skypeolok és Klarával angolul társalgunk a folyosón, de két napra befogadtam egy ismerős lányt, aki meg oroszul skypeolt, és tegnap este egy Afganisztánról szóló dokumentumfilmet néztünk vele. Nem volt szinkronizálva. Igazán élmény lehet a szomszédaimnak lenni, kár, hogy nem ismerem egyiküket sem.
Éppen vadvirágos jókedvem van, mert a gimnazista kiscsajok mintha megjegyezték volna egymás közt óra után, hogy ez egész jó volt. Naná, megcsináltuk az angolházijukat a környezeti erőforrások elpazarlásáról, és megtanítottam nekik a hónapok neveit. Azt leszámítva, hogy teljesen értetlenül állok a jelenség előtt, kellemes  olyanokat is tanítani, akiknek nincs még két gyerekük. Nem mintha bármi bajom lenne az anyukákkal, sőt kifejezetten szórakoztató úgy tanítani, hogy a földön egy baba kúszik, vagy egy négyéves épp lerajzol engem.
És kellemesen elfoglalt vagyok, továbbra is van csehem, a héten lett még egy angolom, és még a rendszeres skypeos csehtanulást is feltaláltuk. És ott vannak az apróságok, tegnap például kulturáltan elmentünk kávézni, csak megtaláltuk a játékoskosarat, és abban a pillanatban elvesztünk, vagy ma végre ráértem sétálni menni a kölkökkel, és továbbra is imádom őket, főleg, hogy a nyelvi hiányosságaim miatt úgyis reménytelen a fegyelmezéssel próbálkoznom. De egyre többet értek, megkockáztatom, hogy átlagosan ötven százalékot. Kedden Sabináéknál vacsiztam, és csehül társalogtunk, igaz, hogy csak egyszavas válaszokat voltam képes kinyögni, de ezt ráfogom arra, hogy úszni voltam és ötkor keltem (mert nem mondhatom el elégszer, hogy sose voltam normális).

És ha nem csak azért lett volna tavasz egy hétig, hogy elővehessem a vékonyabb cuccaimat és végre jól megfázhassak, hanem tényleg melegedne már az idő, és nem esne a hó húsvétkor, akkor maradéktalanul boldog lennék, egészen addig, amíg a főnököm haza nem jön Angliából.

Képes szekció:
És akkor egy pingvin az őz aktív közreműködésével egy nárcisszal megkérte a kezemet, bár a bal szárnyán egy ádáz tekintetű krokodil csüngött, és a háttérben egy dínó vészjóslón kikukucskált az elvarázsolt várkastélyból. 
Lesik a vonatot a kis drágák.
Már régóta le akartam fotózni, hogy van egy hajó a város közepén, ami étterem.

2013. március 18., hétfő

képek innen-onnan - március

Ez a legtöbb, ami egy sárga busztól elvárható: itt panorámaablak van meg ingyen forrócsoki, instant, de akkor is.
Rendkívül barátságos és szelíd lankák tésztakészítés után és stoppolás előtt.
Teplice. Itt lakott Beethoven egy ideig.
Menzás lasagne múlt csütörtökön, enyhe kontrasztot alkotva a főzős hétvége termékeivel.

Mégsem haragszom a Google-re.

2013. március 17., vasárnap

az elég ijesztő

Hogy Klara, aki egy elvarázsolt művészlélek, és két hete még fogalma sem volt arról, hogy mi folyik nálunk, azzal fogadott, mikor hazaértem Ústiból, hogy nálatok most tényleg ez történik, majd negyedórás beszélgetést folytattunk az aktuálpolitikai helyzetről.

2013. március 16., szombat

hosszúhétvége folyt.

Spontán elsétálgattunk fél tízig Prágában Martinnal meg a csajával, aki Prágában önkéntes, gyönyörű ívet leírva a teletömött Vencel tértől a kedvenc metronómos hegytetőmig. Aztán rossz pályaudvarra mentünk, és a délutánt egy dicsőséges sprinttel és síneken átkecmergéssel koronáztuk meg... de elértük a vonatot.
Martin amúgy zenei zseni ötféle hangszerrel a szobájában, és az EVS-ét is főleg ez határozza meg. A rendkívül fárasztó hétfői munkanap úgy kezdődött, hogy tízkor keltünk, workshopot tervezett, aztán kikérdeztük egymástól a cseh szavakat, és fél négykor elindultunk ebédelni a városba meg kóruspróbára. Aztán zongorázni tanított egy németül is beszélő, random nyolc év körüli kisfiút, akinek annyira nem jött be az ötlet, én meg mérsékelten jól szórakoztam, amíg németül fegyelmezte.
Aztán a kedvenc kocsmájába, ahol a fogyasztást egyszerűen az asztalunkra dobott cetlire írta a tulaj, és egy idő után a törzsvendégek előkapták a gitárjukat (oké, Martin igazából a harmonikáját hozta, komolyan) és jammelni kezdtek. Főleg őskori cseh számokat. De csak éjfélig.
Másnap kissé kómásan ebédet főztem magunknak meg a másik két, szintén önkéntes lakótársnak, aztán az angol lánnyal még elugrottunk Teplicébe, ez egy helyes kis fürdőváros húszpercnyi útra. Szóval semmi különös, láttunk már ilyet életünk során, de azért találtunk helyes vadkacsás tavat, Beethoven lakta házat meg hangszerboltot.

És már indultam is haza, Prágában persze épp láttam elmenni a vonatomat, úgyhogy lerohantam az információhoz, ahol a néni közölte, hogy pendolinóval Olomoucban utolérhetem, így kerültem Csehország egyetlen pótjegyes vonatára, ami annyival nem is volt gyorsabb (talán tíz perccel előzte meg a nevezetes zlínsky expresst), és ez volt az egyetlen extrája.
Azóta a csütörtök és a péntek ittlétem legelfoglaltabb két munkanapja volt (tizenakárhány gyerek a bölcsiben, úgyhogy muszáj volt segíteni sétálni vinni őket), megint kicsit több diákkal és englishday-szervezéssel. Nemrossz.

sc pendolino

Csakis a mozdony elejére szerelt webkamera élménye miatt nem éreztem kidobott pénznek a hetvenkoronás helyjegyet.

2013. március 11., hétfő

konzervposzt a vonatról


Amikor ezt írom, vasárnap délután, épp Prágába tartok, lehetetlen nevű kisvárosok mellett húzunk el, és nemrég megtalált cseh zene szól a fülemben.


(tökéletesen visszaadja annak a helynek a hangulatát, ahol a hétvégén voltam, valami olyasmiről szól, hogy vigyázz magadra az erdőben, mert jön a rém és megesz. mindezt hallás után értettem meg, és nagyon boldog voltam. ha megtalálom a dalszöveget, pontosabb magyarázattal is szolgálok.)

Valahol Brnótól nem messze voltunk a semmi közepén egy hatalmas régi házban, ami szálláshelyként fog üzemelni, ha március végén elkezdődik a  szezon. Mi azért voltunk ott, hogy nap közben rendberakjuk a ház környékét, cserébe este az ott dolgozó olasz önkéntes főzni tanított, a társaság Klara onarrivalja volt, meg néhány vállalkozó kedvű cseh. A lustulós városi életmód után jól esett egész nap kint lenni, és a télen összegyűlt dzsuvát gereblyézni, meg szögeket kiműteni az építkezés után maradt gerendákból. Szóval még mindig érzem a hátam, és egy fantasztikus akcentusú ír csávótól azt is megtanultam, hogy hogyan kell szakszerűen feszítővasat használni, valamint ha valaki valaha is fül alakú tésztát szeretne enni, ahogyan azt Olaszországban elképzelik, csak szóljon nekem.
Innen indultam el ma ebéd után, elindultam gyalog a faluba a brnoi vonathoz, szerencsére félúton még egy autót is sikerült lestoppolnom, véletlenül ugyanarra a vasútállomásra tartottak, ahová én. Aztán felszálltam erre a Bécsből Prágába tartó fantasztikus EC-re, ahol az ajtók gombnyomásra nyílnak és konnektor van az ülések mellett. Prágában Martinnal találkozom az onarrivalról (ő Ústi nad Labemben önkénteskedik az ottani KIE-nél, ez a végcél), a tervek még ismeretlenek, de magunkat ismerve annyira rossz dolgunk nem lesz.
És hogy még inkább ugráljak az idősíkok közt, azt is elmondom, hogy ezen a héten alig volt időm bármire is, mert hétfőn és szerdán este fejeztem be az angolóráimat (volt ebédszünetem napközben, de akkor is), csütörtökön hangversenyen voltunk az erasmusosokkal, pénteken pedig rohantunk, hogy elérjüük a vonatunkat, ami a Svycárnába (a hétvége helyszíne) ment. Meg felfedeztük a város legeldugottabb helyeit (ez tárasaágban valahogy egyszerűbb), és annyi helyre kellene még elmenni. Tervezünk egy englishday nevű angoltanulós hétvégi eseményt Klarával, megsokasodtak az angolóráim, bár a franciatanításról meg a kreatívkodásról már lemondtam. De minden kedden én találom ki a bölcsisek festegetős foglalkozását, ez is valami, és igazán felemelő élmény látni, hogy jól szórakoznak a drága lelkek.