Martin amúgy zenei zseni ötféle hangszerrel a szobájában, és az EVS-ét is főleg ez határozza meg. A rendkívül fárasztó hétfői munkanap úgy kezdődött, hogy tízkor keltünk, workshopot tervezett, aztán kikérdeztük egymástól a cseh szavakat, és fél négykor elindultunk ebédelni a városba meg kóruspróbára. Aztán zongorázni tanított egy németül is beszélő, random nyolc év körüli kisfiút, akinek annyira nem jött be az ötlet, én meg mérsékelten jól szórakoztam, amíg németül fegyelmezte.
Aztán a kedvenc kocsmájába, ahol a fogyasztást egyszerűen az asztalunkra dobott cetlire írta a tulaj, és egy idő után a törzsvendégek előkapták a gitárjukat (oké, Martin igazából a harmonikáját hozta, komolyan) és jammelni kezdtek. Főleg őskori cseh számokat. De csak éjfélig.
Másnap kissé kómásan ebédet főztem magunknak meg a másik két, szintén önkéntes lakótársnak, aztán az angol lánnyal még elugrottunk Teplicébe, ez egy helyes kis fürdőváros húszpercnyi útra. Szóval semmi különös, láttunk már ilyet életünk során, de azért találtunk helyes vadkacsás tavat, Beethoven lakta házat meg hangszerboltot.
És már indultam is haza, Prágában persze épp láttam elmenni a vonatomat, úgyhogy lerohantam az információhoz, ahol a néni közölte, hogy pendolinóval Olomoucban utolérhetem, így kerültem Csehország egyetlen pótjegyes vonatára, ami annyival nem is volt gyorsabb (talán tíz perccel előzte meg a nevezetes zlínsky expresst), és ez volt az egyetlen extrája.
Azóta a csütörtök és a péntek ittlétem legelfoglaltabb két munkanapja volt (tizenakárhány gyerek a bölcsiben, úgyhogy muszáj volt segíteni sétálni vinni őket), megint kicsit több diákkal és englishday-szervezéssel. Nemrossz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése