az működik, ha átszökünk a zöldhatáron?

Mert így akarunk júniusban Krakkóba menni: elvonatozni a lengyel határig, a félbevágott városig, ott szépen átsétálni a hídon Polskába, és a túloldalon felszállni a Krakkóba tartó buszra. Így a legolcsóbb. 

A félbevágott várost, Česky Těšínt/Cieszynt egyébként még nem említettem, pedig már jártam ott néhányszor. Így szeli ketté a cseh-lengyel határ, a híd egyik fele Csehország, a másik Lengyelország.

és csak úgy átsétálni a hídon Lengyelországba soppingolni elég laza. meg olcsóbb is.

Egyébként semmi nem történt a héten, ahogy az várható volt, döglöttem itthon és nagyokat aludtam, és mostanra többé-kevésbé felkészültnek érzem magam a jövő hétre, pénteken és szombaton lesz A Nagy Dobásunk. Angolos workshopot tartunk Klarával... holnap remélhetőleg lediktálja nekem Prágából telefonon a füzetéből a vázlatunkat, ami alapján kidolgozom a  részletes tervet, amit hétfőn prezentálni fogunk a főnöknek. Hát így állunk. De azóta kevésbé aggódunk, mióta kiderült, hogy a főnökünk irreálisan magasnak tűnő összeget (úgy nyolcezer forintot) akar kérni a résztvevőktől, úgyhogy kétséges, hogy egyáltalán bárki is fel fog ott bukkanni. Egyébként sem túl jó a marketingünk.
Itt is tavasz lett azóta, mivel nemigen jártam még odakinn, annyit érzékelek belőle, hogy naphosszat nyitva lehet az ablakom, mert kell az oxigén. Úgyhogy lelkesen tódulnak be a hangok, csicseregnek az őrült madarak, az egyik kertben megint hosszú percekig nyomkodják a csipogós játékot a kutyának, és a kedvencem, amikor hallani lehet, ahogy fent elzörög a troli a Štefánikován.

Volt egy szép naplementénk is, bár ez annyira nem látszik a képen. (Szerintem mostanra már teljesen megkattantam volna, ha a szomszéd házra nyílna az ablakom, mint Klarának.)