csehül állunk (először és utoljára ezt a poént)

Csehóra megvolt, végre, most én voltam az önbizalomhiányos diák, aki még lassan rakja össze a mondatokat, ez a tömény angoltanítás után egészen újszerű élmény volt. A tanárnő egyébként jóarc és megígérte, hogy elmegyünk majd koncertre meg sörözni... kétgyerekes anyuka, én is ilyen akarok majd lenni.
Emellett az elmúlt két napom leginkább a felvi jelentkezés körül forgott, tíz perce megszültem a döntést, hogy nem fogok egy hatodik nyelvet megtanulni, inkább beírom a nemzetközi tanulmányokat elsőnek. Magas a pontszám, hátha nem is vesznek fel. És az, hogy Az e-felvételi jelentkezési funkcióit a jelentkezési határidőnek megfelelően 2013. március 1-én éjfélig használhatja!, úgyis azt jelenti, hogy holnapig még változtathatok rajta, nem?
A kettes számú persze az orosz szak lett, ha már tulajdonképpen amiatt jöttem ki ide, de megijedtem a tömény nyelvészettől és 19. századi orosz irodalomtól, ami ott rám várna, és nagyon remélem, hogy a nemz.tan.-nal több választásom lesz egyetem után. A nyelvszak után egyedül a tolmácskodást tudom elképzelni magamnak. És ha azt egyszer megunnám, akkor mi lesz?
Milyen lehet vajon tízévesen eldönteni, hogy az életem értelme csakis a humánkineziológia lehet, amellett tűzön-vízen át kitartani, és negyven év után elégedetten nyugdíjba menni. Úristen, korántsem nekem való, de ezt leszámítva milyen kellemes lehetne. Arról nem is beszélve, hogy ha kicsit határozottabb elképzeléseim lennének a jövőmet illetően, akkor most nem kellett volna itthon maradnom mindezeken filózgatni, hanem elmehettem volna sörözni Klárikámmal meg Hankával, a kolléganőnkkel.
Oh wait, most jut eszembe, hogy ha határozott elképzeléseim lennének, most nem is ebben az országban lennék... úgyhogy végülis minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon.

ezt én is meg akartam írni

...de megtaláltam egy másik EVS-blogon szuperül leírva, és ajánlom mindenkinek.
Kötelező olvasmány, azoknak, akik már mennének, meg azoknak is, akik nem értik, hogy mi ebben a jó.

http://norwaysoul.wordpress.com/2013/02/16/faq-1-mi-az-evs/

Egyébként ma eltévedtem, és találtam egy szép házat. Nem gondoltam volna, hogy ilyenek léteznek ebben a városban.

first world problems

Tulajdonképpen mindennek az az oka, hogy Csehországban ezen a héten van a tavaszi szünet, remélem, azért nem ez a tavasz.

Így egész héten csak félgőzzel működünk, ketten mindennap szabadságon vannak és holnaptól főnökünk sincsen. A különböző tornaórákat sem tartják meg, így esett, hogy ma én maradtam utolsónak angol után, és a tornások helyett nekem kellett bezárni az összes ajtót. Először is, nem találtam a játszóház villanykapcsolóját. Felhívtam hát Ivanát, aki a hangokból ítélve éppen a sícuccát pakolta családilag, és aki elmagyarázta, hogy a kapcsoló a fal közepén, egy drapéria mögött van, cseh észjárás szerint. Ezután összeszedtem a holmim, és megpróbáltam bezárni a főajtót. Nem ment, pedig a kulcs illett bele. Öt percig próbálkoztam, de sehogy sem sikerült. Lementem a portásnénihez, akinek egyébként is le kellett volna adnom a kulcsokat, segítséget kérni. Az ablak mögött egy számomra érthetetlen felirat vírított, miszerint elmentem (...valahová, amit nem értettem). Aztán befutott, ölében a kisunokájával, én meg ékes cseh nyelven előadtam neki a problémát. Az ötödik próbálkozásra meg is értette, hogy itt valami nincs rendben, úgyhogy végre velem jött ahhoz a bizonyos ajtóhoz... ahol is közölte, hogy ezt az ajtót neki kell zárni, ne is törődjek vele.
A gonosz cseh ajtókat jól jellemzi, hogy a szobám ajtaját esetenként nem lehet bezárni, a közös fürdőét meg kinyitni. Aztán találkoztam még templomajtókkal, múzeumok kétméteres-vaskilincses ajtajaival, áruházak bejáratával, liftajtókkal, amik mind nem akartak kinyílni vagy becsukódni. Tudom, tudom, ez bárhol a világon megeshet, de itt mintha túl gyakran történne meg, nem csak velem, mással is. A cseh ajtók szellemei nem szeretnek engem.

Nyugis hétnek nézünk elébe, a bölcsiben öt-hat gyerek lesz, szerdán talán már megtartják a csehóránkat, valamikor úszni is elmegyünk, és a síelésről sem tettünk le, bár a hó nagy része itt is elolvadt. De remélem, ébredek még arra, amire szombaton is (óriási pelyhek, tíz centi hó, ami délutánra elolvad):

Ez egy otthonmaradós hétvége volt. Meglátogattam Olgát a koliban, elkezdett gitározni tanítani, vasárnap meg  Arianéval  találkoztam Holesovban, és megnéztük a kastélyt... kívülről, mert télen minden zárva van.

444

Négyszáznegyvennégy koronát fizettem a boltban, és a pénztáros olyan unott fejjel mondta ki, hogy čtyři sta čtyřicet čtyři, mintha nem ez lenne a világmindenség legnyelvtörőbb összege. Strc prst skrz krk, ez is egy cseh mondat egyébként, bár a mindennapokban nem gyakran használatos, mert azt jelenti, hogy szúrd át az ujjaddal a nyakad.
Ha már itt tartunk, haladgatok a csehhel, pénteken például mindenki együtt ebédelt a munkahelyemen, mert szülinapoztunk, és folyamatosan értettem, hogy miről beszélgetnek éppen (a részleteket még mindig nem teljesen). Ahhoz képest, hogy két hónapja nem volt órám, egészen elégedett vagyok.
Múlt szerdára végre megszervezték, hogy jöjjön hozzám egy magántanár (Klara épp onarrivalon van), és ennek annyira örültem, hogy azt sem bántam, hogy ki kell hagynom miatta a szokásos reggeli pilatesórámat. Szóval vidáman konvergáltam az iroda felé reggel kilenckor, hogy hol is az a tanár, amikor Ivana, a főnök közölte, hogy nem jön, mert betegek lettek a gyerekei. Hurrá. De legalább mégis tornáztam, az Ivanától kapott kölcsöncuccban.
A jövő heti óra érdekes lesz, ha lesz, mivel azt találták ki, hogy nekem annyira jó lesz, ha közös órám lesz az abszolút kezdő Klarával, és még egyszer átveszem az énteő mitiőket. Szerintem ez korántsem annyira zseniális megoldás, és főleg a spórolás vezérelte, ahogy a legtöbb furcsa döntésüket (minek vegyünk meg egy szem angolkönyvet, amikor az eggyel korábbi kiadását ennek is le lehet szedni a netről?). De egymás véleményét szem előtt tartva megegyeztünk, hogy megtartunk egy órát így. Úgy érzem, kissé szürreális lesz, de fő a pozitív hozzáállás, végre közelről láthatok egy csehtanárt.

egy mondat az elmeállapotomról

Olvasás közben eszembe jutott valami, amit le kellett írnom, úgyhogy letettem a keményfedeles könyvemet, felálltam, és valami olyan után néztem, amin kényelmesen írhatok, de hirtelenjében nem találtam semmit.

sohavégetnemérő

úgy értem, a tél. a képet a zseniális Arianétől loptam.

Tegnap már kezdtem azt hinni, hogy ennyi volt az idei évre, a hó jórészt csak latyakos foltokban volt jelen itt-ott, aztán ma meglepetésszerűen megint leesett tíz centi, főleg hóvihar formájában. Itt, a két hegy közé beékelve alig találkozom széllel, de ez most ütött, alig tudtam hazaevickélni. A tavasz megint elhalasztva.
Nem mintha bánnám, a múlt héten például megtudtuk, hogy a művészetek háza (nem olyan egyedi elnevezés ez, minden nagyobb városban van egy ilyen nevű szocreál rém) mögött egy sípálya van. A város közepétől tíz perc sétára.

Ott vannak a kis felvonók a térkép alján. A miheztartás végett: a bal szél felé, a vasútállomás környékén dolgozom, és a jobb szélen, az egymás melletti vasútállomás és benzinkút táján lakom. ez nyolc perc trolival.

  Szóval a jövő héten, ha Klara visszajött az onarrivalról, megtanulunk síelni, szurkoljatok, hogy semmim ne törjön el.

hogyan lettem csirke

...tudom, tudom, midterm is volt még február elején, harminc centi hóban, fent a hegyekben, újra az onarrivalról megismert húsz fantasztikus emberrel, szánkózással, sörrel, meg egy kis filózgatással, ami még mindig nem volt elég ahhoz, hogy teljesen helyrerakjon és kitaláljam, hogy mit csináljak az EVS után. De még van tíz napom a felvi jelentkezésig, végülis. 

kap egy helyi jellegű sütit, aki megtalált a képen.

Aztán a múlt héten már együtt dolgoztunk Klarával (mert a szokásosnak mondható brnoi hétvége a midterm előtt nem volt annak mondható). Ettől azért nem lettünk produktívabbak, én mindenesetre hozzákezdtem a főművemhez, egy háromszor egy méteres szétszedhető tájképhez, ami majd a relax-szobába (fontos link, mert nincs kedvem magyarázni) fog kerülni. A kérdés csak az, hogy mi lesz hamarabb, szoba vagy kép.
Szombaton farsangoztunk, itt lettem csirke. Csütörtökön mondták, hogy akkor most a gyakornoklány, Klara meg én elmegyünk a színházba a kölcsönjelmezekért. Utólag bevallottuk egymásnak, hogy tündér-, de legalábbis hercegnőjelmezre számítottunk, de a kínálat nem volt túl nagy: vagy csirke vagy béka. Fél füllel, csehül még teletubbyt is hallottam, de azt szerencsére a gyakornoklány leszavazta, mielőtt igazán értelmezhettem volna a mondatot. Szóval a csirkeséget választottuk, mert azok legalább cuki fodrosak voltak, a békák ronda kezeslábasával ellentétben.

A szokásos variálás és kommunikációs zűrzavar után eldőlt, hogy arcot festünk és álarcokat díszíthetnek a gyerekek, meg még fotózzuk is le őket minden vacakkal (bajusz, szemüveg, például)... az arcfestés menő volt, az álarcokat észre sem vették, képek meg egy testvérpárról készültek. Javítani kell a cseh nyelvű marketingen.

Ez összességében az egész munkahelyünkről elmondható, mert a vártnál kevesebb gyerek jött, és állandó problémánk, hogy alig vannak gyerekek a programokra. Úgy tűnik, Klarával felcsapunk marketingesnek.

Bizonyára tűkön ültök már, úgyhogy nem rizsázok tovább, íme a csirkefamília bal szélen tyúkanyóval meg a két kiscsibével.

napicuki

Még nem is mutattam be a bölcsiseket, úgyhogy most babaposzt következik. Újabban alig látom őket, mert az elmúlt két hétben nemigen volt rám szükség: van egy praktikantunk (szakmai gyakorlatos lány) és még valaki, aki szerintem csak segíteni van itt, amíg megszokjuk, hogy egyre több a gyerek. Már nyolcan-kilencen is vannak egy nap, és ez sok. Nagyon sok.
Minden nap más délelőtti foglalkozásuk van, hétfőn és csütörtökön tornáznak, kedden-szerdán rajzolnak, pénteken meg zenélnek a drágák, valahogy így:

A tornázós foglalkozások egyébként nagyon egyszerűen szabotálhatók, mert a tornateremben, ahol az összes többi sportfoglalkozásunk is van, rengeteg az egyéb csábító lehetőség.
Egyszerűen le lehet feküdni például a szőnyegre, fittyet hányva az óvónénire és nevetéstől megszakadva mutogatni a plafonra.

Persze fittyet hányni az általam kidekorált dobozok mögül is lehet, amik mögé az eggyel korábbi feladatnál kellett elbújni.

De a legjobb mindenképpen az, ha főnöknéni épp nincs az irodában.

Azért tudnak aranyosan és jólnevelten pacsmagolni is. Az óvónénik nagyon kreatívak, itt például beragasztózták a papírt és erre festettek rá a kölkök, ettől lett ilyen márványos a cucc, és büszkén mondhatom, hogy január óta minden kedden én találom ki, hogy mit alkossanak, ezen a héten például szívecskéket nyomdáztak Valentin alkalmával.

És így bulizunk mi. Hanka, a képről, találta ki, hogy péntekenként cseh gyerekdalokra partizzunk... mielőtt megkérdezitek, a ruhák nem eladók, egyébként a táncosok korábbi fellépéséről vagy hasonlóról maradt szoknyák.

A végére meg egy megtévesztően cuki nézés (hihi, ha visszaértünk a bölcsibe, úgyis földhöz vágom magam, ha le szeretnéd venni rólam a kabátomat!)

plasztik

Ez egy nagyon komoly kinézetű boríték, amiben fesztiváljegy jött (a bal sarokban használati útmutatóval). Délelőtt a posta sms-t küldött, hogy megérkezett., ez még az osztrák barátnőmnek is meglepő volt.