liszteszsák

(A cím egy korábbi ihlettelen pillanatnak, az így felfedezett randomszógenerátornak és egy elhamarkodott ígéretnek köszönhető.)
Egyre gyűlnek a meg nem írt dolgok... most bepótlom a múlt hétvégét. Szóval a hétfőt és a keddet is kivettem szabadnapnak, hogy elég időm legyen megnézni Prágát. Az eggyel azelőtti hétvégén még le voltam nyűgözve, hogy naponta egyszer létezik közvetlen vonat Prágába, és odavoltam az egészért, az 5.15-ös indulással együtt. Azóta a fáradtságom csak nőtt, nem lelkesedtem már annyira a félötös kelésért, és úgy általában, halálra untam magam három és fél óráig egy helyben ülve. Tanulság: lehet, hogy legközelebb inkább utazok kicsit többet és izgulok az átszállás miatt, talán még az is jobb a kínlódásnál. (Vajon mi a jobb, próbálkozzak hasztalanul az alvással, bámuljak ki a fejemből vagy próbáljam felfogni, amit a könyvem ír?)
A korai indulásnak viszont kétségtelenül megvan az az előnye, hogy fél tízre már ott voltam Ramonánál, akinél a következő négy napban csöveltem, és aki eszméletlen menő helyen önkénteskedik: leszálltam a buszról, Prága központjától úgy félórányira, a hátam mögött panelek, velem szemben meg egy régi épületegyüttes és egy karámban (vagy miben) lovak. Hát itt dolgozik ő. Később, amikor körbevezetett, kiderült, hogy a komplexum régen egy farm volt, most pedig főleg környezettudatos neveléssel foglalkoznak, gyerekeknek tartanak foglalkozásokat (meg van ott biobolt, hostel, kis múzeum, mindenmás). A cuki bolyhos nyuszikáktól a méhekig mindenféle háziállat van náluk, és az épületek mögött egy kis ösvényen gyümölcsöskertbe/kiserdőbe jutni. Lesből támadó természet a város közepén.
Csak délután mentem vissza a városba, Dórival találkozni a várban, ezt zseniálisan meg is oldottuk négy-öt telefonhívás után. És mivel már késő volt, mire összetalálkoztunk, az Arany utcácskát ingyen néztük meg... ezért érdemes néha szerencsétlenkedni. Utána felfogaskerekűztünk a Petřín-hegyi kilátóhoz, ami szép példája annak, hogy néha nem csak Ázsiában másolnak, a kilátó ugyanis látványosan hasonlít az Eiffel-toronyra. Már ezért megéri felmenni. Aztán a Károly híd következett, szerencsére már alig voltak rajta turisták, legalábbis egész jól lehetett rajta haladni. A város túloldalán kóvályogtunk még egy kicsit a főtér felé, itt már alig tudtunk továbbjutni a tömeg miatt, ami a szuvenírboltok közt tülekedett. Megnéztük még a főtéri óratornyot, aztán Dórit egy unott tourinformos útbaigazította a Vencel tér felé, én meg visszaindultam a metróval. A legtöbb prágai metróállomás egyébként ilyen elvetemülten retró, csak mind más-más színben:

. 

Épp a közös-vacsizós-önkénteses buli elejére értem oda, gyorsan prezentáltam is az unicumomat, mert az mindig kell. És nem is hinné az ember, de a többségnek ízlik (vagy netán a kaland kedvéért isszák).
Másnap a Vyšehrad nevű várat néztük meg, ez még egy olyan hely, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra és a folyóra, és még belépő sincs. Az erődben van még egy gyönyörű neogótikus templom (miért nem fotóztam?) és mellette egy temető, ahol például Dvořákot vagy Smetanát temették el, de a többi sírt is érdemes megnézni, mert az összes egy műalkotás, órákig lehet őket böngészni. Végül leereszkedtünk a városba, és Ramona ötletének engedve megettem életem első szusiját, csak hogy autentikus legyek.
És a másik két napot meg majd holnap megírom, de most muszáj aludni mennem, mert összeszedtem valami szépet az ovisoktól, és tegnap nem bírtam aludni a fejfájástól.