mindjártfélidő

Mintha egyszer valami olyasmit olvastam volna, hogy a legkönnyebb arról írni, hogy miért nem tudok írni.
Úgyhogy elmondom, hogy az utazós hétvégéket a legkönnyebb megörökíteni, mert azok két pontosan meghatározott időpont közt történnek. A hétköznapjaimat viszont sokkal nehezebb rögzíteni, mert azok folyamatosan pörögnek, ritka az olyan esemény, aminél meg tudnék állni és egy kis terepszemlét tartani.
Azért sem blogoltam jó ideje, mert mintha enyhén letargikus lettem volna, és reménykedtem, hogy nem tart annyi ideig, hogy érdemes legyen megírni. Másrészt nyilván ha az ember letargikus, akkor írni még annyira sincs kedve.
Megint úgy éreztem, hogy semmi épeszű dolgot nem művelek itt, a hétvégéket leszámítva, meg hát nincs itt egy normális ember sem karnyújtásnyi távolságban. Egyébként is bokáig jártam a latyakban. A ronda, lehangoló kockaházak között.

Ehhez képest most az van, hogy:
1. Az elmúlt pár napban körülbelül harmadszor is leesett tíz centi hó hatalmas pelyhekben. Mintha otthon sosem esett volna ennyit. A legutóbbi eresztésből (is) tökéletes hógolyókat lehet gyúrni, amikkel aztán gyönyörű ívben nem találok el semmit. Ez mindenképpen a legfontosabb hír.
2. Pénteken jön Klara, az új önkénteslány Németországból, akit
3. szombaton azonnal el is ráncigálok Uherské Hradištébe bulizni, amely ötlet annak az eredménye, hogy
4. ezen a hétvégén meglátogattam Arianét, mert farsangoztak náluk a gyerekek, és felvetette, hogy tenni kéne valamit
5. aztán tegnap nálam járt a drága lélek, kiegészítve az U.H.-i három másik önkéntessel, akikkel nem sütöttünk csokis sütit némi plázázás után, mert ment a buszuk. Ariane viszont lekéste a sajátját, úgyhogy spontán ottalvós bulit rendeztünk.
6. Mindemellett a múlt héten el akartam szállásolni egy fehérorosz lányt, aki az egyetemi felvételijére jött Zlínbe. Mire írtam neki, már volt hol aludnia, de javasolta, hogy menjünk el kávézni. El is mentünk, rajta kívül  meglepetésként ott volt öt-hat ember, köztük az egyik kolléganőm, úgyhogy büszkén mondhatom, hogy végre ismerek vállalható embereket helyben is, a mentorom kisbarátain kívül.
7. Az a tény sem hanyagolható el, hogy egyre inkább képes vagyok cseh nyelvű kommunikációra, sőt az állomáson a pénztáros néni egyenesen megdicsért. Szóval vonatjegyet már anyanyelvi szinten veszek  (optimális esetben három szó kell hozzá).
8. Megint van egy diákom franciára, miután az előző szőrén-szálán eltűnt. A legszebb az, hogy az illető annak a szervezetnek valami vezetőféléje, ami az erasmusos diákoknak szervez programokat, a beilleszkedésüket segítendő.
9. Nem adom fel a reményt, hogy egyszer kreatívkodni is fogok itt. A múlt héten már tényleg, nagyon felkészültem, szétszórtunk egy csomó hirdetést meg minden. Csak sajnos a főnöknéni nem rakta ki a szükséges infókat a honlapra, úgyhogy egy lélek sem jött el. De majd most (három hónapja ez a mantrám).
10. Meg amúgy is, jövő héten midterm training valahol a hegyekben, és csak hét órát kell odáig buszozni. Már érik egy bejegyzés a csodálatos cseh tömegközlekedésről.