chrenovice-podhradi

Meglehetősen őrült múlt hetem volt.

(Nagyon hülyén fogok írni, mert még mindig nem pihentem ki magam. Bocsi.)

A címben szereplő helyen volt az érkezés utáni képzésünk, keddtől vasárnapig. A helyiségnév még a cseheknek is gondot okoz. Amikor Sabinával múlt hétfőn elmentünk vonatjegyet venni, az valahogy így nézett ki, fonetikusan leírva:

- [blablabla... hrenovice]
- ??
- [hrenovice!]
- ??
- [KHHHÖRRenovice!]
- [vagy úgy, tessék a jegy]

Az ötórás, öt átszállásos vonatút szerencsére gond nélkül ment, onnantól, hogy Zlínben beültem a hétszemélyes ülésbe (máskor bunkóságnak nyilvánítanám, de eddig legfeljebb négyes ülést láttam, úgyhogy ki kellett próbálni) egészen odáig, hogy a rengeteg előtti utolsó nagyobb városkában felszálltunk a kispirosra, amin is húsz másik önkéntes fogadott ordítva.
A szállásunk valahol a hegyek között volt eldugva, az utolsó vonaton végig úgy éreztem, hogy valójában kisvasúton ülök. Ennek ellenére vállalható volt, egy nagy házból (étkező), több kicsiből (lakószobák), meg egy szaunából állt. A kaja többnyire alulról súrolta az átlagos menzaszínvonalat, viszont délutánonként isteni házi sütiket kaptunk. A kávé (fontos dolog!) minősége a hét során zuhant, kedden még elfogadhatónak éreztük, szombatra már nem maradt íze, pedig akkor lett volna rá a legnagyobb szükségünk.
Húszan voltunk, nemrég Csehországba érkezett önkéntesek mindenhonnan az országból. Voltak afféle óráink délelőtt és délután, például bemutattuk egymásnak a projektjeinket és csomó mindent megtudtunk az itteni kultúráról, történelemről, politikáról. Aztán kreatívkodtunk is, most már tudok például tejesdobozból pénztárcát készíteni, ami, akárhogy is nézzük, hasznos dolog. Meg persze volt az a lelkizős rész, amit én speciel szeretek, hogy mit szeretnél megtanulni az ittléted alatt, és ezt hogyan tedd, hogyan kell visszajelzéseket adni, majd a hét végén: mit szeretnék magammal vinni innen és mit hagynék itt.
Kirándultunk is a közeli városkába, ott készült a fenti kép. A feladatunk az volt, hogy egy gyufásdobozt legalább háromszor elcseréljünk helyi emberekkel úgy, hogy aztán a végén a lehető legnagyobb méretű tárgyhoz jussunk. Egy karó és egy reklámszatyor (=zászló) meg egy kiselejtezett hűtősdoboz lett a végeredmény. Persze csalók vagyunk mind, mert a hűtősdobozt igazából lenyúltuk, és csak utólag adtuk be a boltba a csere tárgyát képző körömlakkot.
És azon a napon történt az is, hogy megtanultunk svédül szülinapost köszönteni (Jozinak adtuk elő, aki a képen a doboz).
Szuper csapat jött össze, mindennap legalább éjfélig sörözgettünk (innen a fáradtság, mily meglepő). Végre találkoztam olyan emberekkel, akik néha éppúgy tanácstalanok ebben az új országban, mint én, és ez a tudat eléggé megnyugtat. No és lett sok-sok új ismerősöm meg útitervem.

(Nem kínlódom tovább ezzel a halálraítélt bejegyzéssel, egyébként is meg kellene írnom egy kiselőadást péntekre az EVS-ről. Meg megtanulni a cseh igeragozást. Meg mosogatni, talán ennyi csak.)