A városról csak kósza benyomásaim vannak, világosban nem sokat láttam belőle. A vonatról leszállva volt egy órám egyedül sétálni a városban, szerencsére helyismeret nélkül is jó irányba indultam el, és megtaláltam a bevásárlóutcát, rajta néhány random templommal, tényleg minden sarkon akad egy. Zlínben tökéletesen érzem magam a vöröstéglás gyönyörűségek és a gesztenyefák közt, de jólesett ilyeneket látni (meg a bolthegyeket):
Az este hátralevő részében semmi értelmeset nem csináltunk, majd ugyanezt folytattuk délután kettőig, amikor is kiblicceltünk Brno széléig a Hrad Veveří nevű várhoz. Hatalmas ez a város (jó hogy, a második legnagyobb az országban), állítólag azért, mert egy csomó kis falu is csatlakozott hozzá a környékről. Úgyhogy körülbelül félórát villamosoztunk egészen falusias részeken, és még mindig nem volt vége.
A várnak hihetetlen fekvése van (egy folyó meg rengeteg dimbes-dombos erdő felé magasodik), bár kissé lepukkant, de látszik benne a régi szépsége. Tegyük hozzá, jobban élveztem volna a kirándulást, ha hoztam volna magammal az időjárásnak megfelelő ruházatot, de nem tettem. Nulla fok volt, fújt a szél, és nyilván esett is. Az idegenvezető meg nem beszélt angolul, úgyhogy eldarálta csehül a mondókáját, én meg udvariasan néztem rá vissza, mert milyen rossz lehet úgy beszélni, hogy egy kukkot nem értenek belőle, én már csak tudom. Ennek az volt a hátránya, hogy nem tudtam teljesen elolvasni az angol nyelvű füzetet, amit kaptunk. De nagyon érdekesek voltak a téglák a falban, meg a gerendák is bizonyára, csak tudnám, miért.
Utána elkapott minket a vásárlási láz a Lidlben, áztunk még egy kicsit a villamosmegállóban, aztán kifújtuk magunkat, és már indulhattam is Ariane elé a buszpályaudvarra, még jól meg is várattam. Onnan egyenesen ikeázni mentünk, tizenegyre haza is estünk. Aztán kimentünk a városba, ahonnan háromkor vagy négykor értünk vissza, attól függ, ki mikor állít órát. Mindenesetre jó volt, ráadásul utána hóesésben (vacogva) hazamenni.
Vasárnap kettőre szedtük össze magunkat, hosszasan tűnődtünk azon, hogy mit van még időnk megnézni Špílberkben (újabb vár). Csak a katakombákba mentünk le, de így is sikerült lekésni a vonatot, úgyhogy még visszatérünk, egyszer-kétszer. Rengeteg állandó kiállításuk van, meg kilátótorony, meg nem is tudom mi, és a kilátás ilyen a vár lábától. Azt a templomot is meg kell még nézni.
A várnak hihetetlen fekvése van (egy folyó meg rengeteg dimbes-dombos erdő felé magasodik), bár kissé lepukkant, de látszik benne a régi szépsége. Tegyük hozzá, jobban élveztem volna a kirándulást, ha hoztam volna magammal az időjárásnak megfelelő ruházatot, de nem tettem. Nulla fok volt, fújt a szél, és nyilván esett is. Az idegenvezető meg nem beszélt angolul, úgyhogy eldarálta csehül a mondókáját, én meg udvariasan néztem rá vissza, mert milyen rossz lehet úgy beszélni, hogy egy kukkot nem értenek belőle, én már csak tudom. Ennek az volt a hátránya, hogy nem tudtam teljesen elolvasni az angol nyelvű füzetet, amit kaptunk. De nagyon érdekesek voltak a téglák a falban, meg a gerendák is bizonyára, csak tudnám, miért.
Utána elkapott minket a vásárlási láz a Lidlben, áztunk még egy kicsit a villamosmegállóban, aztán kifújtuk magunkat, és már indulhattam is Ariane elé a buszpályaudvarra, még jól meg is várattam. Onnan egyenesen ikeázni mentünk, tizenegyre haza is estünk. Aztán kimentünk a városba, ahonnan háromkor vagy négykor értünk vissza, attól függ, ki mikor állít órát. Mindenesetre jó volt, ráadásul utána hóesésben (vacogva) hazamenni.
Vasárnap kettőre szedtük össze magunkat, hosszasan tűnődtünk azon, hogy mit van még időnk megnézni Špílberkben (újabb vár). Csak a katakombákba mentünk le, de így is sikerült lekésni a vonatot, úgyhogy még visszatérünk, egyszer-kétszer. Rengeteg állandó kiállításuk van, meg kilátótorony, meg nem is tudom mi, és a kilátás ilyen a vár lábától. Azt a templomot is meg kell még nézni.
A vonatozás hazafelé egészen elképesztő volt. Tudtam, hogy tizennégy percem lesz átszállni Břeclavban, de a tábla tíz perc késést ígért. Úgy döntöttem, csakazértis felszállok erre a vonatra, inkább várok kicsit Břeclavban is, minthogy egész este Brnoban ücsörögjek. És ekkor valami egészen elképesztő, soha nem tapasztalt dolog történt. Egyszer csak a vonat elkezdte behozni a késést, és már csak öt percet írtak ki. Břeclavban kényelmesen elértem a csatlakozást, Otrokovicében pedig fél perccel azután indult a vonat, hogy felszálltam rá. (Otrokovice Zlínnel egybe van épülve, de félóra az út a két város közt.) A helyi buszhoz már egy kicsit futni kellett, de ez a kedvenc városnézős járatom volt, ami hosszan kanyarog mindenfelé, és tökéletesen lehet rajta bambulni a semmibe, ha épp nem sietek hazafelé.
bónusz cégér, feldobott, akárhányszor elsétáltam alatta:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése